Fejér megyei U 1600 verseny

A Fehérvár SE január 8. – 9. -én rendezte meg a megyei szintű utánpótlás versenyét, melynek célja versenyzési lehetőség biztosítása az utánpótlás, valamint azon sakkozók részére, akik ritkábban kerülnek be az egyesület csapataiba. A versenyen 16 fő indult, a korábbiaktól eltérően zömében az egyesület tagjai.

Reméljük, a hasonló, tavaszra tervezett versenyen a megye több egyesületének sakkozói is részt vesznek.

A végeredmény az alábbi helyen található:

Fejér megye csapatbajnokságai 2021-22.

A szövetség három csoportban írta ki a megyei csapatbajnokságot. Megyei I. és megyei II. osztály, valamint gyermek csoport. Az első osztályba hat csapat, a második osztályba és a gyermek csoportba négy-négy csapat nevezett. A sorsolást szeptember 15-én tartottuk. A versenykiírások, a játéknapok és a párosítások az alábbi mellékletekben találhatók.

Szinável Zsolt 2021. év megyei egyéni sakkbajnoka

Az idei év egyéni bajnokságát a korábbiaktól eltérően augusztus hónapban rendezte a szövetség. Az első helyet Szinável Zsolt (Móri SE) szerezte meg 5,5 ponttal. Második lett Sarok Péter (Móri SE) 4,5 ponttal, harmadik pedig Szunyogh István (Gárdony VSE) 4,5 ponttal. Különdíjasok lettek: Berecz Lajos (Fehérvár SE) legjobb szenior; Fekete Csaba (Fehérvár SE) legjobb ifi. Sajnos női versenyző nem indult, így a különdíjat nem tudtuk kiadni. A teljes lista alább található.

Fejér megyei online rapid bajnokság

2021. június 19-én rendezte a szövetség az első megyei online rapid bajnokságot. A bajnokságra 23 sakkozó nevezett, közöttük szép számmal képviseltették magukat megyénk NB-II-es csapatai. Végig sportszerű küzdelem folyt. A versenyt Szinável Zsolt (Mór) nyerte, második lett Szabó Kristóf (Sárszentágota), harmadik Katona Ferenc (Dunaújváros). A legjobb három 1500 ÉLŐ alatti sorrendben: Tamási Levente (Dunaújváros), Hollósi Tibor (Székesfehérvár), Oros Rajmund (Székesfehérvár). Legjobb három ÉLŐ nélküli sorrendben: Krizsán Krisztina (Rácalmás), Dalocsa Vince (Rácalmás SE), Krizsán Balázs (Rácalmás). A díjakat a díjazottak a megyei egyéni bajnokság eredményhirdetésén vehetik át.

Fejér megye 2021. évi egyéni sakkbajnoksága

A Fejér Megyei Sakkszövetség az ismert nehézségeket is figyelembe véve ez év augusztus 20-21-22-én rendezi meg Székesfehérváron a Királykút Emlékházban (Mikszáth Kálmán u. 25.) a megyei egyéni sakkbajnokságot.
A bajnokságon indulhatnak a megye sakkegyesületeinek játékengedéllyel rendelkező tagjai (vendégjátékosok is).


XVII. Fehérvár-Böllhoff kupa nemzetközi sakkverseny Aczél Gergely nemzetközi nagymestermester a kupa győztese

Hagyományosan az októberi nemzeti ünnep időszakában rendezi a Fejér Megyei Sakkszövetség a Fehérvár- kupa nemzetközi sakkversenyét. Ebben az évben ez a XVII. Fehérvár-Böllhoff kupa, melynek méltó helyszíne volt Székesfehérvár egyik legszebb terme, a Szent István terem. A versenyen 90 sakkozó indult, közöttük több nemzetközi címviselő. A verseny egyben Fejér megye egyéni bajnokságának is számított, mivel azt korábban nem tudtuk megrendezni. Az ismert okok miatt a külföldi sakkozók egy kivétellel távol maradtak, azonban így is színvonalas versenyt zártunk. A legfiatalabb résztvevő kilenc éves, a legidősebb pedig elmúlt kilencven éves. Az erős mezőnyben végig nyílt küzdelem folyt a helyezésekért, az első hely sorsa viszont már az utolsó előtti fordulóban eldőlt. Aczél Gergely (Aquaprofit Nagykanizsa) nemzetközi nagymester végig vezetve, maximális pontszámot elérve lett első. Második Nagy Gábor IM (Kőbánya SC), harmadik Bódi Tibor FM (Kőbánya SC) lett. További díjazottak sorrendben: Leszkó Bence FM (Meritum SE), Marosi Levente FM (MTK), Bálint Vilmos (Dunaharaszti MTK), Havanecz Bianka WIM (Kőbánya SC), Kosztolánczi Gyula FM (Tapolca VSE). Különdíjasok: Piroska István (szenior), Forgács Attila (ifi), Juhász Judit (női), MátyássyLázár (gyermek).

Fejér megye egyéni sakkbajnoka Németh Miklós (Bástya DSSE) lett. A második helyen Katona Ferenc (Rácalmás SE), a harmadikon Herczeg Marcell (Bástya DSSE). További helyezettek: Sarok Péter (Móri SE), Szinável Zsolt (Móri SE), Bodrogi Bendegúz (Zöldliget DSE).

Befejeződött a megyei csapatbajnokság

A 2019-20. évi Fejér megyei csapatbajnokságot három osztályban rendeztük meg. A járvány helyzetre tekintettel az utolsó fordulók szeptember hónapra tolódtak, így vélhetően ez a tény befolyással volt a végeredményekre.

A megyei I. osztály: bajnok a Rácalmás SE, második a Bástya DSSE, harmadik a Móri SE

A megyei II. osztály első három helyezettje sorrendben: Királysakk SE II., Bástya DSSE II., Bodajk-Majorits III.

A megyei gyermekbajnokság végeredménye sorrendben: Királysakk SE III., Fehérvár SE IV., Bodajk SE IV.

Gratulálunk a győzteseknek, és minden résztvevő csapatnak. A bajnokság részletes eredményeit a melléklet tartalmazza.

XVII. Fehérvár Böllhoff Kupa

A megyei szövetség ebben az évben is megrendezi a hagyományos őszi nemzetközi versenyét 2020. október 22-25. között Székesfehérváron a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban (Liszt Ferenc u. 1.).

Ez a verseny egyben Fejér megye egyéni bajnoksága is. Nevezni a fejersakk@gmail.com és a gym967@gmail.com e-mail címeken lehet. Nevezési határidő 2020.10.18.

Reméljük, a járvány nem lehetetleníti el a versenyt.

Folytatódik a megyei csapatbajnokság

A 2019-2020. évi Fejér megyei csapatbajnokság az alábbiak szerint folytatódik, illetve fejeződik be.

Megyei I. osztály

IV. Forduló 2020.09.05            
  MartonVál SC Fehérvár SE II.     :  
Gyerek Rácalmás SE Bodajki SE I.     :  
  Bástya DUSE I. Móri SE     :  
               
V. Forduló 2020.09.19            
  Móri SE MartonVál SC     :  
Gyerek Fehérvár SE II. Rácalmás SE     :  
  Bodajki SE I. Bástya DUSE I.     :  

Megyei II.osztály:

III. Forduló 2019.09.06            
  Bodajki SE II. Fehérvár SE III.        
  Bástya DUSE II. SZABAD        
  Bodajk-Majorits III. Királysakk SE II.   0,0 : 4,0
               
IV. Forduló 2020.09.12            
  Fehérvár SE III. Bodajk-Majorits III.        
  Bástya DUSE II. Bodajki SE II.        
  SZABAD Királysakk SE II.        
               
V. Forduló 2020.09.26            
  Királysakk SE II. Fehérvár SE III.        
  Bodajk-Majorits III. Bástya DUSE II.        
  Bodajki SE II. SZABAD        
               

Gyerek CSB:

IV. Forduló 2020.04.04            
  Királysakk SE III. Bodajki SE IV.   13,0 : 3,0
  Fehérvár SE IV. SZABAD        
  Móri SE II. SZABAD        
               
V. Forduló 2020.09.19            
  Fehérvár SE IV. Királysakk SE III.     :  
  Bodajki SE IV. SZABAD        
  Móri SE II. SZABAD