Országos amatőr egyéni diákolimpia döntő

Május 31-én, szombaton és június 1-jén vasárnap rendezték Budapesten a sakk országos diákolimpia egyéni versenyét az amatőrök számára. Az amatőr jelző itt azt jelenti, hogy azok a gyerekek vehettek részt a versenyen, akik nem rendelkeznek FIDE (Nemzetközi Sakkszövetség) által nyilvántartott értékszámmal. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy itt ne lettek volna erős versenyzők, hiszen nem mindenki méretteti meg magát egyesületi színekben is, ami pedig feltétele az értékszám megszerzésének.

A versenyen sok olyan gyerek vett részt, akiknek ez volt az első országos versenye, annak a szerencsés változtatásnak köszönhetően, hogy az idén először választották külön az értékszámmal rendelkező gyerekeket az értékszám nélküliektől. Ennek tükrében sajnálatos, hogy a verseny körülményeit sok kritika érhette, elsősorban amiatt, hogy rendkívül kis helyre zsúfolták össze a játékosokat, és nem mellesleg 3 külön épület egy-egy termében voltak elhelyezve a korcsoportok. A gyerekekkel, mivel sokan közülük nem igazolt versenyzők, sok esetben szülők érkeztek, és más versenyeken szokásos gyakorlattal ellentétben sajnos nem engedték meg a szervezők, hogy a kísérők nézhessék a partikat.

Megyénkből mind a hat korcsoport fiú és lány mezőnyében is volt induló, ami azt mutatja, hogy az egyesületi sakkozás mögött is jelentős utánpótlásbázissal rendelkezik Fejér megye sakkélete. Az eredményeket tekintve első látásra elmaradtak a gyerekek a korábban megszokott sakksikerektől, azonban éppen lemaradva a dobogóról, de a szorosan vett élmezőnyben hat versenyzőnek is sikerült végeznie.

Három 4. helyezés jutott a Fejér megyeieknek, a legkisebb, I. korcsoportos lányok között Szabó Lili (Németh L., Székesfehérvár), valamint a két legidősebb fiú, az V. korcsoportos Marton Szabolcs (Vörösmarty, Székesfehérvár) és a VI. korcsoportos Kelemen Krisztián (Entz, Velence) révén.  A II. korcsoportban két 5. helyezést értek el megyénk sakkozói, a fiúk között Karkó Bálint (Csokonai, Bicske), a lányok között pedig Lukács Anna (Móricz, Dunaújváros) révén. Az V. korcsoportos lányok között Simon Noémi (Belvárosi I. István, Székesfehérvár) 7. lett.

További eredmények korcsoportonként: Kun Bálint (Németh L., Székesfehérvár, fiú I.) 17., Szoboszlai Csongor (Petőfi, Dunaújváros, fiú I.) 25., Bernáth Bence (Németh L., Székesfehérvár, fiú II.) 18., Merkatz Dávid (Zimmermann, Mór, fiú III.) 12., Ludik Ágnes (Petőfi, Dunaújváros, lány III.) 19., Szűcs Adrián (Zimmermann, Mór, fiú IV.) 16., Bernáth Lilla (Zimmermann, Mór, lány IV.) 20., Borbély Gabriella (Rudas, Dunaújváros, lány VI.) 12.

 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.