Országos bajnok a fehérvári Teleki középiskolás fiúcsapata

Május 17-18-án a szokásos helyszínen, Szombathelyen rendezték a sakk diákolimpia országos csapatdöntőjét. Megyénket 6 csapat képviselte, de nem a szokványos eloszlásban, mivel két középiskolás lánycsapat is volt, a fehérvári Kodolányi és a dunaújvárosi Rudas csapata, míg a szintén újvárosi Vasvári felsős lányai ezúttal nem tudtak részt venni a versenyen. Ott volt viszont a vasváris alsós és felsős fiúcsapat, az alsós lányok a fehérvári Németh Lászlóból és a szintén fehérvári Teleki középiskolás fiúcsapata.

Kezdjük is velük!

Első kiemeltek voltak, és joggal bíztak abban, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi pech, amikor is az utolsó fordulót az élről várták, de erősebb ellenfelet kaptak, mint a második helyen álló szegediek, és végül minimális különbséggel másodikak lettek. Az eset addig megismétlődött, hogy első helyről várták az utolsó fordulót, és ismét a szegedi Radnóti csapata előtt, és megint erősebb ellenfelet kaptak, mint a vetélytárs. Azonban most csak fél ponttal szereztek kevesebbet az utolsó fordulóban a szegedieknél, és pontszámban holtverseny alakult ki. A csapatpontok döntöttek, és abban 6 győzelemmel és 2 döntetlennel megelőzték a 6-1-1-es mutatóval rendelkező szegedieket. A bajnoki cím az utolsó másodpercekben dőlt el, amikor is az addig 100%-os teljesítménnyel, 7 mérkőzésből 7 győzelemmel rendelkező Genda Károly vesztett állást mentett döntetlenre a negyedik táblán úgy, hogy ellenfelének letelt az ideje, míg neki maradt 12 másodperce. Korábban szintén döntetlenezett az első táblán Salavecz Gergely, a két középső táblán pedig Albrecht Gábor és Csire Bence győzött. Ezzel el is mondtuk a győztes csapat összeállytását, hozzátéve, hogy tartalékként egy márkőzést játszott és nyert Guber Tamás is, így ő is bajnoki címet ünnepelhetett. A telekisek sikerének titka, hogy 4 nagyjából azonos tudású játékosuk volt, és a hátsó táblákon nagyon sok pontot szereztek. Tábladíjas lett a 3. táblán Csire Bence, a 4. táblán pedig Genda Károly, mindketten 7,5 ponttal.

 

Fejér megyei fiúcsapatnak még soha nem sikerült diákolimpiát nyernie, nagyon nagy sikere ez a megyei sakkozásnak!

Igazán kevés hiányzott a hasonló nagy sikerhez a dunaújvárosi Vasvári alsós fiúcsapatának, akik az első helyezettől mindössze fél ponttal maradtak el. Számukra azonban pechesen alakult a csapatpontok számítása, mert a győztes 20,5 pontos budapesti csapat mögött 3 csapat is 20 ponttal végzett, és a 3 csapatnak 12-11-10 volt a csapatpontja, ebből a 10 a dunaújvárosiaké. Pedig több csapatgyőzelmet arattak, mint az őket megelőző két csapat, de döntetlenjük nem volt, így az a  furcsa eset fordult elő, hogy még a 3 győzelmet arató budakalászi csapat is az öt döntetlenje miatt több csapatpontot szerzett, mint az 5 győzelmet elérő vasvárisok, akik így végül negyedikek lettek. A csapat tagjai Losonczi Marcell, Csajbók Levente, Szappanos Márk, Kiss Gergő voltak. A csapat legjobb pontszerzője a 2. táblás Csajbók Levente volt, aki 6,5 pontjával 0,5 pont híján tábladíjas lett.

A középiskolás lányok kissé csalódottak volt az elért helyezéssel, bár kiemelési számuknál nem sokkal végeztek rosszabb helyen. A fehérvári Kodolányi lánycsapata (László Debóra, Szücs Edina, László Dalma) 6. kiemeltként 7. lett, bár csak fél ponttal lemaradva a 4.-től. A dunaújvárosi Rudas csapatának helytállása pedig szintén nem lebecsülendő, mivel a csapatból csak az első két táblán játszó Katona Ivett és Katona Enikő szerzett pontokat, a harmadik táblán játszó Borbély Gabriellának ez nem sikerült.

Az alsós lányoknál még csak elvétve akad értékszámmal rendelkező játékos, így itt nehezebb előre látni az erőviszonyokat. A Németh László lánycsapatának (Leipold Zóra, Szabó Lili, Németh Fruzsina) teljesítménye ezúttal a 25 csapat közül a 10. helyre volt elegendő.

Szintén a középmezőny első felében végeztek a vasváris felsős fiúk, Ambrus Bence, Tar Balázs és Madarász Bálint, kiegészülve a 2. táblán Németh Noémivel. 13. helyen rangsorolva az elért 11. helyük a legnépesebb, 28 csapatos mezőnyben szintén nem rossz. Figyelemre méltó, hogy náluk az első két tábla hozta a több pontot, erős ellenfelekkel szemben is 5 pontot szerzett Ambrus Bence, és 5,5-et Németh Noémi.

A tavalyi évhez képest, amikor is egy-egy 2., 3., 4. és 5. helyet is sikerült szerezni, most kicsit szerényebb az eredménylista, mert csak 2 csapat került az első hat közé, viszont több év szünet után, a fehérvári tópartis lányok sikerei után újra van megyei győztes csapat.

A versenyről képek a Galériában láthatók.