XV. Fehérvár Böllhoff Kupa eredmények

Hatos holtverseny a sakk Fehérvár-Böllhoff kupa élén. Kántor Gergely nemzetközi mester a kupa győztese.

Október 20.- 23. között rendezte meg a Fejér Megyei Sakkszövetség a XV. Fehérvár-Böllhoff kupa nemzetközi sakkversenyt a Novotel Hotelben. A versenyen rekord számú nevező, két csoportban összesen 126 sakkozó, köztük három nemzetközi nagymester, kilenc nemzetközi mester, egy női nemzetközi mester és három FIDE mester, valamint egy kétszeres szenior világbajnok vett részt. Minden korosztály képviseltette magát. A legfiatalabb résztvevő hét éves, a legidősebb pedig nyolcvannyolc éves volt. Az erős mezőnyben végig nyílt küzdelem folyt a helyezésekért, és csak az utolsó forduló döntött mindkét csoportban. Az A csoportban Kántor Gergely (Aquaprofit Nagykanizsa) nemzetközi mester végig vezetett, és az utolsó fordulóban pontszámban öten is utolérték, de jobb mezőnyérték számának köszönhetően ő lett a kupa győztese. Második Nagy Gábor (Kőbánya SC), harmadik Medvegy Zoltán (Aquaprofit Nagykanizsa) lett. További díjazottak sorrendben: Csonka Balázs (Makói SVSE), Vidéki Sándor (ASE Paks), Aczél Gergely (Aquaprofit Nagykaniza), Fáncsy Imre (Balatonfüred), To Nhat Minh (Szigetszentmiklós). Különdíjasok: Okhotnik Vladimir (szenior), Persányi Barnabás (ifi), Havanecz Bianka (női), Tancsa Tamás (Fejér megyei).

A B csoportban Szegedy Mátyás (Debreceni SIE) lett az első. A második helyen Szunyogh István (Sárosdi SE) a harmadikon Panda Barnabás (Tóth László SE) végzett. További díjazottak: Krizsány László Sr. (Kőbánya SC), Varga Boldizsár (MTK), Nagy Lajos (ASE Paks)

XV.FehérvárkupaA

XV.FehérvárkupaB

Fejér megyei csapatbajnokság 2018-19.

A 2018-19. évi Fejér megyei csapatbajnokságot három osztályban (I.o.; II.o.; gyermek) rendezi meg a megyei szövetség. A nevezési határidő 2018.09.11. Sorsolás 2018. 09.19. 17.00 szerdán Székesfehérváron a Királykút Emlékházban (Mikszáth Kálmán u. 25.). A részleteket a versenykiírások tartalmazzák.

FMCSBkiirás18_19_Gyermek_(Ifi_CSB)

FMCSBkiirás18_19_Megyei_I

FMCSBkiirás18_19_Megyei_II

 

Fejér megye 2018. évi egyéni sakkbajnoksága

A megyei szövetség a 2018. évi egyéni bajnokságot Székesfehérváron a Szabadművelődés Házában rendezi április 28-29-30.-án. A bajnokság a négynapos ünnep első három napján lesz, délelőtti, délutáni fordulókkal, azaz összesen hat fordulóval. Május 1.-én pedig lehet ünnepelni. A versenykiírás értelmében a bajnokság nem nyílt, azon csak Fejér megyei lakosok, illetve megyei egyesületek csapataiban játszó sakkozók vehetnek részt.

Fejérmegyeiegyénibajnokság-2018(1)

A 2017-2018. évi diákolimpia megyei csapat döntőjének eredményei

Február 17.-én szombaton ismét a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola adott otthont a megyei sakk diákolimpia versenyének, ezúttal a csapatversenyt rendezték meg az iskolában. A verseny tétje korcsoportonként a megyei bajnoki cím, és a Szombathelyen megrendezendő országos döntőbe jutás volt. A csapatverseny a dunaújvárosi sakkozók fölényét hozta, 3 korcsoportban is ők jutottak tovább. Az alsós lányok versenyét nagy fölénnyel nyerte a Petőfi Sándor Általános Iskola csapata (Vidák Boglárka, Horváth Gréta, Szalai Szimonetta, Majoráni Gréta), míg a felsős lányok versenyét maximális pontszámmal a Vasvári Pál Általános Iskola csapata (Pásti Anna, Köböl Kitti, Elter Dóra). Szintén dunaújvárosi győzelem született a középiskolás fiúknál a Széchenyi István Gimnázium sikere révén (Kratzmajer Ákos, Ocztos Dominik, Reményi Szabolcs, Madarász Ákos). A legnagyobb meglepetés a felsős fiúk mezőnyében született, ahol az elmúlt évek győztese, a fehérvári Ciszterci Gimnázium csapata 1 ponttal alulmaradt a móri Radnóti Miklós Általános Iskola csapatával szemben (Sarok Péter, Darradics Borsos Szabolcs, Riez Borisz, Unti Alexia), így a móri diákok képviselhetik Fejér megyét az országos döntőben. Fej-fej melletti küzdelmet folytatott az alsós fiúk között a fehérvári Szent Imre Általános Iskola és a velencei Zöldliget Általános Iskola csapata. A sorsolás szeszélye folytán az utolsó fordulóban kerültek egymással szembe, és a velenceiek (Bodrogi Bendegúz, Dubis Szabolcs, Kerekes László, Centgraf Dániel, Fekete Zsombor) 3-1-es győzelme azt eredményezte, hogy fél pont előnnyel ők nyerték a versenyfutást, így hosszú idő után ezúttal fehérvári csapat nélkül rendezik az országos sakk diákolimpiai csapatdöntőket.

Fejér megyei csapat diákolimpia eredmények 1718

A 2017-2018. évi diákolimpia megyei egyéni döntőinek eredményei

Az idei évben Dunaújváros ad otthont a sakk diákolimpia megyei döntőinek. Az elmúlt hétvégén az egyéni versenyeket rendezte meg a Fejér Megyei Sakkszövetség a Dózsa György Általános Iskolában. Nemenként 6-6 korcsoportban külön versenyeztek az Élő-pontszámos és az élő pontszámmal nem rendelkező sakkozók, a tét az országos döntőbe jutás volt.  A nem élősöknél az első helyezettek, az élősöknél az első három helyezett indulhat az országos döntőben. A versenyen összesen 130 tanuló vett részt, 30 Fejér megyei iskolát képviselve. A papírformának megfelelően az értékszámmal nem rendelkező sakkozók között a fehérváriak, míg az értékszámosok csoportjaiban a dunaújvárosiak szerezték meg az aranyérmek többségét, viszont meglepetésre a legeredményesebb iskola a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola lett 4 aranyéremmel, megelőzve a 3-3 aranyat szerző dunaújvárosi Vasvári P. ÁI-t és Széchenyi Gimnáziumot, valamint a fehérvári Szent Imre ÁI-t.

A győztesek korcsoportonként:

Értékszámmal nem rendelkező (amatőr) korcsoportok

Fiú 1. kcs.: Tóth Noel (Jankovich, Rácalmás), 2. kcs.: Fekete Csaba (Szent Imre, Székesfehérvár), 3. kcs.: Elekes Bence (Teleki, Székesfehérvár), 4. kcs.: Németh Márton (Ciszterci, Székesfehérvár), 5. kcs.:Gáti Krisztián (Széchenyi, Székesfehérvár), 6. kcs.: Körösztös Benedek (Pannon, Dunaújváros)

Lány 1. kcs. Neulinger Renáta (Szent Imre, Székesfehérvár), 2. kcs.: Elter Dóra (Vasvári, Dunaújváros), 3. kcs.: Járossy Jázmin (Szent Imre, Székesfehérvár), 4. kcs.: Molnár Kiara (Jankovich, Rácalmás)

Értékszámos (versenyzői) korcsoportok

Fiú 1. kcs.: Pásti Zsombor (Arany, Dunaújváros), 2. kcs.: Tancsa Tamás (Jankovich, Rácalmás), 3. kcs.: Pásti Áron (Móricz, Dunaújváros), 4. kcs.: Losonczi Marcell (Vasvári, Dunaújváros), 5. kcs.: Reményi Szabolcs (Széchenyi, Dunaújváros), 6. kcs.: Madarász Ákos (Széchenyi, Dunaújváros)

Lány 2. kcs.: Vidák Boglárka (Petőfi, Dunaújváros), 3. kcs.: Hegedűs Luca,(Jankovich, Rácalmás), 4. kcs.: Pásti Anna (Vasvári, Dunaújváros), 5. kcs.: Radics Nóra (Pannon, Dunaújváros), 6. kcs. Németh Noémi (Széchenyi, Dunaújváros).

Diákolimpia egyéni eredmények 1718

Farkas József emlékverseny 2017.

A Fejér Megyei Sakkszövetség december 9.-én szombaton rendezte a hagyományos Farkas József sakk emlékversenyt, valamint a megyei gyermek sakkverseny sorozat záró fordulóját Székesfehérváron a Szabadművelődés Házában. A versenyen négy korcsoportban (három gyermek és egy felnőtt korcsoport) összesen 86 fő vett részt. A gyermekverseny záró fordulójának eredményei a helyezések sorrendjében: kezdők, lányok: Szalai Szimonetta, Fekete Kitti; fiúk: Orosz Rajmund, Csek Máté Barnabás, Oroszi Gergely. II. kcs. lányok: Vidák Boglárka, Köböl Kitti, Krizsán Krisztina; fiúk: Erdélyi Borisz, Fekete Csaba, Pásti Zsombor. III. kcs. lányok: Vicze Zsófia, Unti Alexia, Molnár Kiara; fiúk: Kiss Gergő, Sarok Péter, Kovács Máté. A felnőttek versenyén, azaz a hagyományos Farkas József emlékversenyen Ocztos Dominik(Bástya Dunaújváros SSE) győzött, a második helyen Kratzmajer Ákos (Bástya Dunaújváros SSE), a harmadik helyen Sarok Péter (Móri  SE) végzett.

Ezen a versenyen kerültek kihirdetésre a gyermekverseny sorozat összesített eredményei is.  Az összetett győztesek és helyezettek. Kezdők, Oroszi Gergely, Csek Máté Barnabás,Kiss Dávid. I. kcs. Tóth Noel. II. kcs. lányok: Krizsán Krisztina, Horváth Gréta, Milek Petra; fiúk: Tamási Levente, Körtélyesi Richárd, Almádi Tamás. III. kcs. lányok: Molnár Kiara; fiúk: Kovács Máté, Sarok Péter, Fábián Péter. IV. kcs. lányok: Radics Nóra; fiúk: Sarok Péter, Horváth József, Szilágyi Sámuel.