Befejeződött a XII. Fehérvár Böllhoff Kupa

A négynapos, 7 fordulós versenynek a székesfehérvári Novotel Hotel adott otthont. A verseny 96 résztvevővel két kategóriában zajlott. A 2 nemzetközi nagymestert és 10 nemzetközi mestert felvonultató 49 fős A csoportban az értékszáma alapján második helyre rangsorolt nagykanizsai Dr. Flumbort András nemzetközi nagymester győzött 6 ponttal. Bravúros teljesítménnyel második helyen végzett 5,5 ponttal a székesfehérváriak ifjú reménysége, a 13 éves Havasi Gergő, aki értékszáma alapján a kilencedik volt a rangsorban. A harmadik hely szintén Nagykanizsára került Kántor Gergely révén.

Különdíjat vehetett át, mint legjobb Fejér megyei sakkozó Sarok Péter (Mór), legjobb női versenyző Szente-Varga Fruzsina, legjobb ifjúsági játékos Egresi Máté (Lövő), és legjobb szeniorként Káposztás Miklós (Vasas).

A 47 fős B csoportban a móri Gönczöl Gábor végzett az élen, Gehér László (MTK) és Mendöly László (Erdőkertes) előtt.

A verseny részletes eredményei a Versenyek menüpontban találhatók.

Megkezdődött a XII. Fehérvár Böllhoff Kupa FIDE Open

Október 23-án 96 versenyző részvételével megkezdődött a 4 napos XII. Fehérvár Böllhoff Kupa FIDE Open nemzetközi sakkverseny a székesfehérvári Novotel Hotelben. A verseny A és B csoportban zajlik, a 49 fős A csoportban 2 nemzetközi nagymester és 10 nemzetközi mester is asztalhoz ült, és a magyar versenyzőkön kívül spanyol, ukrán és román játékosok is küzdenek a pontokért.

A verseny állását és eredményeit honlapunkon fordulónként közzé tesszük.

 

Szinável Zsolt a megyei egyéni bajnok 2014-ben

Kiváló körülményeket biztosított a székesfehérvári Comenius Két Tanítási Nyelvű Gimnázium a Fejér megyei egyéni sakkbajnokság lebonyolításához. A bajnokságon, amely a FIDE hivatalos versenye volt, a megyében lakó, vagy megyei csapatban játszó sakkozók vehettek részt. A hétfordulós bajnokságon 27 sakkozó ült asztalhoz.

A versenyt Szinável Zsolt (Móri SE) nyerte meg 6,5 ponttal. Második helyen Sarok Péter (Móri SE) végzett 5,5 ponttal, a harmadik helyet Szunyogh István (MÁV Előre SC) 5,5 ponttal szerezte meg. További díjazottak: Tvaruskó László (Fehérvár SE), Zámbó Árpád (Fehérvár SE), Turi Zoltán (Bodajki SE).

A legjobb női versenyző Leipold Zóra (MÁV Előre SC), a legjobb ifjúsági Schnéberger Manessé (MÁV Előre SC), a legjobb szenior pedig Dr. Kovács Imre (MÁV Előre SC) lett.

2014. évi megyei egyéni sakkbajnokság – félidőben

Félidejéhez érkezett a Fejér megyei egyéni sakkbajnokság, melynek lebonyolításához kiváló körülményeket biztosít a székesfehérvári Comenius Gimnázium. A bajnokságon, amely a FIDE (Nemzetközi Sakkszövetség) hivatalos versenye, 27 versenyző ült asztalhoz.

A versenyen 4 forduló után az első helyen holtverseny alakult ki. Pontveszteség nélkül (4 ponttal) vezet Sarok Péter és Szinável Zsolt, mindketten a Móri SE sakkozói. A harmadik helyen négyen állnak 3 ponttal. Posch Sándor (Fehérvár SE), Szunyogh István (MÁV Előre SC), Tóth József (Fehérvár SE), Katona Gergő (Királysakk SE).

XII. Fehérvár Böllhoff Kupa

2014. október 23-26. között kerül megrendezésre a XII. Fehérvár Kupa nemzetközi FIDE-verseny, amely a támogatónak köszönhetően Fehérvár Böllhoff Kupa néven zajlik. Nevezni a versenykiírásban megadott módon lehet, legegyszerűbben a lentebb megadott linken elérhető űrlap segítségével.

Versenykiírás letölthető innen.

Nevezési lap letölthető innen.

Váli gyermekverseny eredménye

A váli gyermekverseny eredménye itt elérhető.

Katona Ferenc rövid összegzése:

Lezajlott versenysorozatunk 4. fordulója. Vál adott otthont nekünk ezen a meleg napon. A gyerkőcök nagy csatákat vívtak. Finom fagyi volt a jutalmuk. Sorozatunk augusztusban folytatódik.

Országos amatőr egyéni diákolimpia döntő

Május 31-én, szombaton és június 1-jén vasárnap rendezték Budapesten a sakk országos diákolimpia egyéni versenyét az amatőrök számára. Az amatőr jelző itt azt jelenti, hogy azok a gyerekek vehettek részt a versenyen, akik nem rendelkeznek FIDE (Nemzetközi Sakkszövetség) által nyilvántartott értékszámmal. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy itt ne lettek volna erős versenyzők, hiszen nem mindenki méretteti meg magát egyesületi színekben is, ami pedig feltétele az értékszám megszerzésének.

A versenyen sok olyan gyerek vett részt, akiknek ez volt az első országos versenye, annak a szerencsés változtatásnak köszönhetően, hogy az idén először választották külön az értékszámmal rendelkező gyerekeket az értékszám nélküliektől. Ennek tükrében sajnálatos, hogy a verseny körülményeit sok kritika érhette, elsősorban amiatt, hogy rendkívül kis helyre zsúfolták össze a játékosokat, és nem mellesleg 3 külön épület egy-egy termében voltak elhelyezve a korcsoportok. A gyerekekkel, mivel sokan közülük nem igazolt versenyzők, sok esetben szülők érkeztek, és más versenyeken szokásos gyakorlattal ellentétben sajnos nem engedték meg a szervezők, hogy a kísérők nézhessék a partikat.

Megyénkből mind a hat korcsoport fiú és lány mezőnyében is volt induló, ami azt mutatja, hogy az egyesületi sakkozás mögött is jelentős utánpótlásbázissal rendelkezik Fejér megye sakkélete. Az eredményeket tekintve első látásra elmaradtak a gyerekek a korábban megszokott sakksikerektől, azonban éppen lemaradva a dobogóról, de a szorosan vett élmezőnyben hat versenyzőnek is sikerült végeznie.

Három 4. helyezés jutott a Fejér megyeieknek, a legkisebb, I. korcsoportos lányok között Szabó Lili (Németh L., Székesfehérvár), valamint a két legidősebb fiú, az V. korcsoportos Marton Szabolcs (Vörösmarty, Székesfehérvár) és a VI. korcsoportos Kelemen Krisztián (Entz, Velence) révén.  A II. korcsoportban két 5. helyezést értek el megyénk sakkozói, a fiúk között Karkó Bálint (Csokonai, Bicske), a lányok között pedig Lukács Anna (Móricz, Dunaújváros) révén. Az V. korcsoportos lányok között Simon Noémi (Belvárosi I. István, Székesfehérvár) 7. lett.

További eredmények korcsoportonként: Kun Bálint (Németh L., Székesfehérvár, fiú I.) 17., Szoboszlai Csongor (Petőfi, Dunaújváros, fiú I.) 25., Bernáth Bence (Németh L., Székesfehérvár, fiú II.) 18., Merkatz Dávid (Zimmermann, Mór, fiú III.) 12., Ludik Ágnes (Petőfi, Dunaújváros, lány III.) 19., Szűcs Adrián (Zimmermann, Mór, fiú IV.) 16., Bernáth Lilla (Zimmermann, Mór, lány IV.) 20., Borbély Gabriella (Rudas, Dunaújváros, lány VI.) 12.

 

Pázmánd Kupa gyermekverseny eredményei

A Pázmánd Kupa gyermekverseny eredménye itt elérhető.

 

Katona Ferenc rövid összefoglalója a versenyről:

 

Tegnap eddíg még ismeretlen településsel ismerkedhettünk meg.

Pázmánd polgármester asszonya, dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika jóvoltából nagyon jó körülmények között ültek le játszani sakkozóink.

A művelődési ház dolgozói kitettek magukért így minden tökéletes volt a megmérettetéshez.

Annak ellenére,hogy sok rendezvény volt tegnap nagyon szép számmal jöttetek el.

Nagy örömömre új gyerkőcök is megmérették magukat,több-kevesebb sikerrel.

Legközelebb június 7-én Válon találkozunk.